Magamról

Szia, Emese vagyok!

Gyerekkoromtól fogva empátiával és érzékenységgel fordultam az emberek felé. Már középiskolában foglalkoztatott a pszichológia, állati etológia, az emberi viselkedés és a lélektan is. Érettségi után még nem éreztem a magabiztosságot, hogy a segítő pályára lépjek, így a nyelvészet irányába fordultam. Egyetem után multinacionális környezetben dolgoztam és 30-as éveimre érkeztem meg oda, hogy azt érezzem, van mögöttem annyi élettapasztalat, élmény, amely már kellő magabiztosságot adott, hogy az ösztöneimnek engedve a támogató szakmát válasszam hivatásomnak. Az elméleti tudás iskolai képzésben történő megszerzésén túl rengeteget tanultam az életről a gyerekeimtől és az anyaságom megélésén keresztül. Éltem több helyen az országban és a világban, karriert váltottam, magam is részt vettem és veszek coaching folyamatban, önismereti csoportokban és szupervízióban, mely kihívások és tapasztalatok mind hozzásegítettek és segítenek ahhoz, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek azzal, ami engem él. A múltam, az eddigi életem és tapasztalataim egy olyan alapot adtak számomra, amelyre hitelesen építve tudlak támogatni fejlődési utadon.

Utam

Egyetemi éveim sokszínűsége is mutatja, hogy bizony kerestem a saját utam, hogy ki is vagyok, és azt hogy hol tudnék kiteljesedni igazán. Felsőfokú tanulmányaim során, néderlandisztika szakom mellett felvettem pedagógia és pszichológia órákat, aztán kalandoztam kommunikáció és médiatudomány területén és végül német szakon, kontrasztív nyelvészet és transzlatológia minorral diplomáztam az ELTE-n. A nyelv használata kulcsfontosságú az én életemben is, hiszen a modern társadalomban a verbális kommunikáció vált az elsődleges kifejezési eszközünkké.

Látom, hogy a nyelvnek hihetetlen hatalma van, használata során közvetlenül tudunk hatni a környezetünkre, akár befolyásolni is embereket. A kimondott szó ereje, hatalma azonban nagyban függ párhuzamos cselekedeteinktől, mely két folyamatot együtt figyelve segíthet mindnyájunknak sikeresebben eligazodni az emberi kapcsolatainkban.

Alapképzés után szerettem volna pszichológiával folytatni tanulmányaimat, de az ehhez nem volt kompatibilis, így nemzetközi tanulmányok szakon tanultam mesterképzésen. Közben szakmai gyakorlatom alatt elkezdtem az autóiparban dolgozni, belecsöppentem a multinacionális cégek nemzetközi világába. Több városban éltem, rengeteg emberrel találkoztam, megismerkedtem különböző méretű cégek belső dinamikájával és szembesültem sok olyan élethelyzettel, amelyekből sokat tanultam.

Szabadidőmben Csányi Vilmos könyveiben olvasott gondolatok hatására mélyebben elkezdtem foglalkozni az emberi viselkedéssel, evolúcióval  majd tanításai alapján meg is figyeltem őket. Eközben szembesültem nagy erejű felismerésekkel és összefüggéseket találtam, majd később különböző filozófiai és lélektani témájú könyvek elolvasása után magamra is sokkal nagyobb figyelmet fordítottam. A tapasztalatokat feldolgozva olyan válaszokat kaptam, amik gyökeresen megváltoztatták az életemet. Rátaláltam több olyan bölcs szakmai tanítóra, akik felnyitották a szemem és felébredtem abból a fátyolos (bár komfortos), kvázi öntudatlan állapotból, amiben addig éltem. Azóta megfigyeltem, hogy körülöttem sokan hasonló „komfortos” állapotban, de mégis távol a saját belső egyensúlyuktól élnek, mely cselekvésre sarkallt. Ekkor már egyre inkább biztos voltam abban, hogy segítő tevékenységgel szeretnék foglalkozni, hogy a hozzám forduló emberek támogatásommal megtalálják önmagukat és szabadon kibontakozhasson személyiségük. Ezeknél a felismeréseknél, amikor megtaláljuk, hogy mi is a legigazibb önmagunk, nagyobb dolog kétlem, hogy egy ember életében adódhat.

Gyermekeim születése után a természet szeretete és jövőbeli tanyára költözés terve miatt aranykalászos gazda is lettem és miután felvételt nyertem a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés segítő szakember képzésére, végre elvégeztem ICF akkreditált coach képzésem, ahol Horváth Tünde MCC-től tanulhattam. A képzés nagy hatással volt rám és szerencsés vagyok, hogy a utána a gyakorlatban is elkezdhettem a coach tevékenységet, amit azóta is egyre több ügyféllel folytatok.

 

 

 

 

„Általában azt mutatjuk másoknak, amit mi gondolunk, hogy mások látni akarnak. Sőt, arra vágyunk, amiről úgy hisszük, mások azt akarják, hogy mi arra vágyjunk. Ezt rettenetesen fontos észrevenni.” Feldmár András

Inspirációm

Amióta lehetőségem lett arra, hogy főállásban a hozzám forduló emberek támogatásával foglalkozhassak, végre azt érzem, hogy először az életemben olyan munkám van, amelynek teljes egészét élvezem, az átérzett hatalmas felelősség mellett teljesen feltölt. Ez a tevékenység az, amit hivatásként mindig is kerestem.

Akik többek között inspirálnak:

Csányi Vilmos, Feldmár András, Máté Gábor, Fritz Perls, Soren Kierkegaard, R.D. Laing, Seneca, Jeffrey E. Young, Carl Rogers, etc.

Több hozzám közel álló megközelítés szerint olyan témában tud egy segítő igazán támogatást nyújtani, amihez hasonlót személyesen ő maga is átélt és feldolgozott. Nálam az alábbi területek (a teljesség igénye nélkül), amelyekben személyes tapasztalatom is van:

A probléma nem az emberekben van, hanem az emberek között. A lényeg ott rejlik, ahogy bánunk egymással.